Július végén érkezett az üzenet Umbriából Lucától, akivel évekkel ezelőtt egy borkóstolón ismerkedtünk össze: „Nálunk most hajnali hatkor kezdünk, mert tízre már elviselhetetlen a hőség az olajfák között.”

Küldött hozzá két fényképet is. Az egyiken a domboldal olajfasorai látszottak a délutáni fényben, a másikon a szomszédja, ahogy a hátára vett géppel megy a sorok között, sapkában, hosszú ujjú ingben, negyven fok körül. Luca azt írta, hogy náluk a száraz évek óta teljesen átrendeződött a nyári munkarend. Ami korábban elbírt egy-két hét csúszást, azt ma napra pontosan be kell tartani, különben a fák viszik el a hibát.

Ugyanazon a héten olvastam a déli tartományok szárazságáról szóló beszámolókat, és pontosan ez jött vissza belőlük más szavakkal. Ott már nem az a kérdés, hogy mikor kényelmes kimenni a földre, hanem hogy a gép, amivel kimész, bírja-e a tempót. Luca üzenetének a végén volt egy mondat, ami napokig nem hagyott nyugodni: „A gépet nem akkor kell megvenni, amikor elromlik a régi, hanem amikor még van időd választani.”

Nálam pontosan ez az idő járt le azon a nyáron.

Nálam a júliusom és az augusztusom szintén a sorok között telt, és a végére kiderült, hogy a régi hátigépem nem húzza tovább.

A telkünk hátsó részén egy nagyjából másfél hektáros, öreg gyümölcsös áll, amit a feleségem nagyszüleitől vettünk át. Almafák, néhány szilva, a kerítés mellett birs. Nyolc éve kezdtük el rendbe hozni, és azóta minden nyár ugyanarról szól: a metszés utáni sebek, a lisztharmat, a levéltetvek meg a hőség. A régi háti gépem tizenkét éves volt, a pumpája már tavaly is szivárgott, én meg mindig azzal nyugtattam magam, hogy majd a szezon után megnézeti valaki.

Augusztus első hetében aztán a tartály alatt megjelent egy folt a pólómon, és ott ért véget a halogatás. Egy kertészeti fórumon panaszkodtam róla, és egy hozzászóló bemásolt egy linket egy tarcali webáruházra azzal, hogy nézzem meg a kínálatot, mielőtt bármit rendelek. Beírtam a Péter Láncfűrész nevét a keresőbe, és onnantól két estét töltöttem a listával.

Az volt a hasznos benne, hogy a permetezőgép árak nem önmagukban álltak ott, hanem műszaki adatokkal együtt. A látogatásomkor a 15 literes Solo 425 Pro háti gép 80 ezer forint alatt szerepelt, a 43 köbcentis, 14 literes tartályú HECHT 443 benzinmotoros  kevesebb mint 90 000 forintért, a 66,5 köbcentis, légáramos Solo 466 pedig éppen 200 000 Ft alatt. A skála teteje egy egészen más liga: a Wortex FS 20-T2 benzines háti gép, 41,5 köbcentivel és 12 méteres permetezési távolsággal, éppen nem milliós tételként. A teljes kínálat 34 900 forinttól indul, tehát tényleg van miből válogatni, ha az ember hajlandó végignézni a paramétereket is.

Az összehasonlításnál végül három adatot írtam ki magamnak egy papírra: a tartály méretét, a percenként kiadott folyadékmennyiséget és a maximális permetezési távolságot. A gyümölcsösben ugyanis nem az a kérdés, hogy elér-e a szer a lombkorona aljáig, hanem hogy felér-e a fa tetejéig anélkül, hogy háromszor kelljen körbejárnom ugyanazt a sort. A 12 méteres szórási távolság ebből a szempontból egészen mást jelent, mint a 8 méteres, és ez a különbség másfél hektáron sok kört spórol meg.

Nekem végül a középmezőny jött be, mert a másfél hektárhoz nem kell légáramos csúcsgép, viszont a folyamatos tartálynyomás igen. A permetezőgép árak oldalán az is látszott, hogy a talicskás, vontatható típusok külön kategóriát alkotnak, ezekre a következő évben még visszatérek, ha a fasor alatti utat rendbe hozzuk. Kérdésem is akadt bőven, és a boltnál erre egyszerű megoldás van: hétköznap megcsörgeted őket, és 14 és 16 óra között visszahívnak.

Luca azóta többször rákérdezett, mire jutottam. Elküldtem neki egy fotót az első augusztusi menetről, a fák közül, ugyanabban a délutáni fényben, mint az ő képén. Azt írta vissza, hogy most már elhiszi, hogy nálunk is komolyan vesszük a nyarat. A Péter Láncfűrész kínálata nekem ebben annyit segített, hogy nem a kényszer döntött helyettem, hanem én választottam, még időben.